Hatpontos meccsen győzött a Csíkszeredai Sportklub


-A A+

Mindkét sorozatba, a MOL Ligába és a román bajnokságba is beszámító jégkorongmérkőzést rendeztek csütörtök este Csíkszeredában, a Sportklub három góllal verte a Galaci Dunăreát.

A meccs hatalmas hazai fölényben kezdődött, de az első gólra a 13. percig kellett várni: a vendégek korongot veszítettek a saját harmadukban, így Valchar és Molnár Zsombor kapura fordulhatott, utóbbi volt a gólszerző.


A második harmad gólfesztivált hozott. Előbb Vlachar lőtte ki a vinklit, majd a meccs felénél először kerültek előnybe a vendégek, amelyet ki is használtak. Alig pár másodperc múlva viszont Bíró Tamás visszaállította a kétgólos különbséget, majd Szolarjev ugrott meg emberhátrányba és mattolta Popát.

Hamar jött viszont a galaci válasz is, hiszen az emberelőnyt végül gólra váltották. A Sportklub tovább hajtott a gólokért, végül Molnár Zsombor talált be a harmad utolsó percében.

Az utolsó felvonásra egy picit visszafogták magukat a felek, de még így is több alakalommal növelhette volna előnyét a hazai csapat, ez viszont már nem jött össze. A két együttes pénteken 18 órától újfent összeméri erejét.

  • Csíkszeredai Sportklub–Galaci Dunărea 5–2 (1–0, 4–2, 0–0)
  • gól: Molnár Zs. (13., 40.), Valchar (23.), Bíró T. (30.), Szolarjev (34.), illetve Flinta (30.), Hildebrand (34.).

Mestermérleg

Tom McCarthy, Csíkszeredai Sportklub
A legnagyobb megvalósítás, hogy az ellenfelet állandó nyomás alatt tudtuk tartani. Nem engedtük, hogy felhozzák a korongokat és építkezzenek, lezártuk a semleges zónát. Az első két harmadban szétlőttük őket, innen is látszik, mekkora nyomást helyeztünk rájuk. A meccs kulcsmomentuma az volt, amikor 2–1-nél azonnal gólt lőttünk, majd hátrányból is betaláltunk. Mielőtt erőt meríthettek volna ebből, sikerült elfojtani a reményt. Nagyon fontos volt ez. A következő meccsen ugyanezt a játékot szeretném viszontlátni.”

Marius Trandafir, Galaci Dunărea
„A második harmadban ment el ez a meccs, amikor 2–1-re feljöttünk, majd koncentrációhiány miatt azonnal gólokat kaptunk. Pénteken újabb meccs következik, amelyet nagyobb odafigyeléssel kell kezeljünk. Két azonos képességű csapatról beszélünk, így bármi megtörténhet, de ma nagyon sokat hibáztunk.”








EZT OLVASTA MÁR?

X